A Fintech Világa mai adásában Suppan Márton és Érczfalvi András Füredi Júliával, a sparq tech alapítójával beszélgetnek a nők helyzetéről a fintech szektorban. A HR technológiai céget vezető Füredi szerint fontos beszélni erről a kérdésről, mivel a férfiak jelentős mértékben dominálják mind a pénzügyi, mind a technológiai szektort, így a fintechek esetén halmozottan nehéz a nők helyzete.
Suppan Márton szerint a probléma meglétéhez hozzájárul, hogy nincs elég inspiráló példa a fintech szektorban elhelyezkedni kívánó nők előtt. A probléma a finanszírozási területen is jelen van. A kockázati tőkealapoknak csupán 13,3 százaléka rendelkezik női döntéshozóval, ami a finanszírozási döntéseken is meglátszik. A teljesen női alapítású fintechek a befektetések 6,5 százalékát kapják. A női és férfi alapítókkal is rendelkező fintechek esetén ez a ráta 25,3 százalék Amerikában. Ez két meglehetősen alacsony mutató.
Az adás második felében a szó átkerül a jelenség mögött meghúzódó okokra. Füredi szerint a finanszírozási döntéshozók bizalmatlanul állnak a nőkhöz és ha be is fektetnek az általuk vezetett vállalatokba, jellemzően jóval kisebb összeget. A folytatásban a résztvevők izgalmas beszélgetést folytattak a jelenlegi nehézségek potenciális forrásáról.
A Fintech Világa legújabb adásában Érczfalvi András műsorvezető Balogh Pétert, a STRT Holding vezérigazgatóját, és Siklós Bencét, a Peak tanácsadóját fogadta. A műsorban a...
A mai Fintech Világa podcastban Suppan Márton és Érczfalvi András a hazai fintech, a Peak 2020-as év terveiről beszélgetnek. Az adásban sorra veszik a...
Kevés iparág változott annyit az elmúlt évtizedben, mint a fintech. Ami tíz éve még izgalmas, de sokak számára nehezen értelmezhető újdonságnak számított, mára a...