A Wirecard tündöklése és bukása

Eltelt már két év a Wirecard-botrány kirobbanása óta, így ma már talán átfogóbb képet lehet kapni a történtekről. A fintech szektor egyik, ha nem a legnagyobb botrányáról könyv is készült, ez adta az apropóját a Trend FM-en is hallható Fintech Világa rádióműsor legújabb adásának, melyben Suppan Márton és Bátorfi Botond, a Peak szakértői Érczfalvi András műsorvezetővel beszéltek a történtekről.

Két hónappal ezelőtt jelent meg annak az oknyomozó újságírónak a könyve, aki „jórészt egyedül derítette fel” az egész Wirecard-ügy részleteit, hátterét. A Financial Times újságírójával, Dan McCrummal a Fintech.hu interjút is készített.

Az, hogy valami nem stimmel a német cég körül, az első repedések már 2014-ben láthatóak voltak, a Financial Times pedig 2015-ben kezdett el aktívan foglalkozni a Wirecarddal. Az újságírónak öt év munkája volt benne, hogy először kapjon egy olyan megerősítést, hogy neki volt igaza.

A történet egyik legfontosabb konklúziója az, hogy mennyire nem számított sokáig az igazság. 2019 őszére lett elég bizonyíték ahhoz, hogy ezt magabiztosan le lehessen írni: csalnak a Wirecardnál. És még onnan is egy évnek kellett eltelnie, hogy ezt széles körben el is fogadják.

A fintech szektor befektetőinek először fel kell tenniük maguknak a kérdést: értik-e egyáltalán a vállalatokat, amikbe befektetnek? Sokszor a kockázatitőke-alapoknak és a felhasználóknak sincs fogalmuk arról, hogy mi történik a szektorban. Bár ez nem új keletű, elég csak a Theranos-ügyre gondolni: ez az akkoriban „sikercégnek” titulált vállalkozás végig azt hazudta magáról, hogy egy olyan új technológiát fejlesztett, amivel ujjbegyből vett vércseppből gyorsan el tud készíteni egy olyan laborleletet, amely tartalmazza a legfontosabb egészségügyi adatokat.

Könnyű erre rácsúszni: a befektetők általában 50-esek, a fintech szektorban pedig 20-30 évesek a cégvezetők: az ötletek jól hangzanak, de az átlag befektető nem is biztos, hogy érti. Sokszor nem is próbálják megérteni, mert az elmúlt években annyira felmentek a fintech szektorban a különböző vállalatok értékeltségei, hogy gyakorlatilag egy folyamatos versenyfutás van az izgalmas vállalatokért. Egy Wirecard megtehette és meg is tette: azt érzékeltette a befektetőivel, hogy azzal fog együttműködni, aki a „legkevesebb gondot okozza” ebben a folyamatban – gyorsan akar megállapodni, nem akar a mélyére nézni a folyamatoknak. A Softbanknál pedig úgy érezték, hogy nem akarnak lemaradni, nekik elég a rendelkezésre álló információ.

Hiába jöttek a hírek, hogy nem biztos, minden úgy van a Wirecardnál, ahogy azt a cég állítja, az erről cikkeket közlő újságokat hazugnak titulálták, perrel fenyegették – ahogy az ügyet végül felgöngyölítő Financial Timest is. Mégis dőlt a pénz a cégbe. A Softbank – a fintech szektor egyik legnagyobb befektetője – például mindezek ellenére további 900 millió eurót fektetett a Wirecardba, akkor, amikor már azért elkezdtek kidőlni a csontvázak a szekrényből. Ezzel a befektetéssel gyakorlatilag az volt a céljuk, hogy hiteltelenné tegyék a Financial Times gyanúsítgatásait.

„Azt gondolták, hogy most bajban vagyunk, bukhatjuk a befektetésünknek egy igen nagy részét. Mit tegyünk, hogy ezt megvédjük? Ha beteszünk 900 millió eurót, akkor az átlagember azt mondja majd, hogy valószínűleg olyan nagy gond nincs” – mondta Bátorfi Botond. A befektetők tehát bízhattak abban, hogy a Softbanknál „ezt megnézték”, bíznak a vállalatban.

Az interjúnak is volt egy pontja, amikor McCrum arról beszélt, főnöke megkereste ezzel a hírrel, miszerint „a Softbank most arra fogad körülbelül 1 milliárd dollár értékben, hogy nincs igazad”. A Financial Times-nál mégis kitartottak saját igazuk mellett, és végül nekik lett igazuk.

 Suppan Márton szerint naivitás azt hinni, hogy az érintett cégek nem voltak tisztában azzal, hogy mi is történik a Wirecard körül. A könyvvizsgálót (EY) ugyan felelősségre vonták, de például a Softbankot egyáltalán nem, pedig egy tőzsdei cégről beszélünk.

 Még Magyarországon is sokan érintettek voltak: hazai brókercégeknél is elérhetőek voltak ezek a befektetési lehetőségek, és volt, ahol ezt a „legjobb szándékkal” ajánlották az ügyfeleiknek. A botrány kirobbanása előtt a Softbank 900 millió eurós befektetésének hatására például 1,5 milliárd forintnyi ügyfélpénzt mozgattak át Wirecard-részvényekbe.

 A Softbank befektetési alapjaiban óriási összegek vannak: sokszor valósággal „odavágnak” annyi pénzt egy céghez, ami gyakorlatilag nem tud elfogyni, és ez iszonyatos jelzés a piacnak. Pedig nagyon sokszor fogtak már mellé: az alapító egyszer már becsődölt a dotcom lufi miatt is.

Sokszor csalásként van beállítva az egész Wirecard-sztori. Suppan Márton szerint azonban ez nem egy tervezett csalásként kezdődött. „Ez elindult, elkezdett nőni, majd elkezdték kozmetikázni a szálakat. Nem arról volt szó, hogy egy nagy csalással kilapátolták a pénzt a cégből, hanem nagyon sok helyen kozmetikáztak” – fogalmazott a Peak alapítója.

 Sok szereplős a történet: a német politikusoktól (például Angela Merkel akkori kancellár Kínában lobbizott a cégért) a felügyeleten át egészen a könyvvizsgálóig. A szabályozóhatóságnál például kiderült, hogy sok munkavállalójuk elég komoly összegekkel szintén befektettek a cégbe.

„Ez egy olyan sikersztori volt, amiben hinni akartak.”

 Ami még nagyon érdekes, és túlmutat a Wirecard-botrányon az az, hogy a fintech szektorban mennyire nincs kellő hangsúly fektetve arra, hogy mindenkinek érdeke legyen racionálisan eljárni.