A Fintech Világa mai adásában Suppan Márton és Érczfalvi András a legfontosabb 2021-es trendekről beszélgetnek. A műsor a tavalyi évben elindult konszolidációs hullám folytatódásának jóslatával kezdődik, amely eddig főleg a kisebb szervezeteket és az adat aggregációval foglalkozó cégeket érintette.
A PSD2, 2019. szeptemberi bevezetését követően idén számíthatnak a pénzintézet az ellenőrzésre, mely főleg az AISP és PISP API-k szempontjából lesz érdekes. Hiszen az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy itt még sok munka vár a bankokra. Szó esik továbbá az ellenőrzés nehézségeiről és az irányelv hiányosságairól is.
Az adás második felében többek között a virtuális kártyák bevezetése iránti törekvésről, valamint a kártyatársaságok helyzetéről hallhatunk. Ezt követően pedig a QR kódos és az egyéb alternatív fizetési megoldások bevezetésének nehézségeiről.
Az amerikai Forbes magazin által jósolt trendekből is szemezgetnek a szakértők. Megtudhatjuk mi is a pénzügyi egészség és hogy milyen változások jöhetnek a KKV szektor és a bérkifizetések területén a fintecheknek köszönhetően.
Az Apple a kifinomult ügyfélélményről elhíresült techcég, most azonban egy óriási hiba miatt több milliárd forint kárt okoztak. A TrendFM-en hallható Fintech Világa legújabb...
A Fintech Világa legújabb adásában Érczfalvi András műsorvezető ezúttal Suppan Mártonnal, a Peak alapítójával és Siklós Bencével, a Peak tanácsadójával ült le, hogy végigvegyék,...
Érczfalvi András mai vendégei Suppan Márton és Vinnai Balázs, az IND alapítója. A jelenlegi helyzetre való tekintettel a Fintech Világa adásába a szakértők telefonon...