A Fintech Világa mai adásában Suppan Márton és Érczfalvi András egy a szokásosnál komolyabb hangvételű történetről beszélgetnek, a Peak alapítóját ugyanis kirabolták. Mint az adásban elmondja, Suppan Márton hajnalban arra ébredt, hogy számos értesítést kapott a Binance kriptotőzsde appjától, majd a belépést követően szembesült a ténnyel, hogy a kripto pénztárcájában található pénzét átváltották Tetherre, a Binance tranzakciós kriptovalutájára. A kriptovalutákat ezt követően néhány órával el is utalták egyéb számlákra.
A történet számos általános tanulsággal is rendelkezik, például azzal, hogy a kellően kifinomult tolvajok ellen a legfelkészültebb és tapasztaltabb ügyfeleknek is nehéz dolga van a védekezéssel. Az ügyfélszolgálat elérhetősége és segítőkészsége szintén nem nevezhető biztatónak, ez végképp óvakodásra intheti azokat a kezdő befektetőket, akik szeretnék elkerülni a nem menedzselhető kockázatokat.
Suppan Márton szerint a problémára még a téma kiemelkedő szakértői sem tudtak megoldást találni, a Magyar Nemzeti Bank pedig mivel nem tekinti pénzeszköznek a kriptovalutákat, így szintén jelezte, hogy nem tudnak segítséget nyújtani az ügyben.
Az Uber sztoriról vérmérséklettől függően sokféle véleményt hallani. Szánalmas, dühítő, hihetetlen, vagy ijesztő.Volt egyszer egy Uber. Most is van, a világ több mint négyszáz...
A Fintech Világa február 22-i adásában Érczfalvi András Suppan Mártonnal és Juhász Benedekkel beszélgetett Indonéziáról és Thaiföldről. Tartsatok velük!
A Fintech Világa legutóbbi adásában Suppan Márton fintech szakértőnk folytatta perui fintech körképét, melyhez dr. Lőrincz Dániel perui külgazdasági attasé is csatlakozott egy telefonos...