A TrendFM műsorában, Suppan Márton-fintech szakértőt kérdezték a Revolut és a TransferWise közleményét illetően.
A szakértő elmondása szerint a Revolut pénzátváltási limit változtatása a hétköznapi bankkártyás vásárlókat nem fogja érinteni. A változásokat leginkább a nagyobb összegben tranzaktálók és a külföldi utazásokat devizakonverzióval eszközölők fogják érzékelni. Márton elmondása szerint az ingyenes szolgáltatás nyújtása nem a legmegfelelőbb stratégia, mivel a fintech cégeknek komoly kiadásaik vannak, amelyeket bevétel nélkül nem tudnak fedezni. Hozzátette, hogy feltétlenül sor kerül további díjemelésre, ami nem a vírus helyzetből fog adódni, hanem abból, hogy 10-12 millió felhasználóval rendelkező neonbanknak valamiből finanszíroznia kell a működését.
Az interjú második felében szó esett az évek óta nyereséges TransferWise bejelentéséről is. Köztudott, hogy a fintech cég sokkal kedvezőbb devizakonverziós szolgáltatást nyújt a banki szolgáltatóknál. A bejelentett árváltozás a betéti kártyákat érinti, ahol bevezettek egy 2000 Ft-os kibocsátási díjat.
Régen az emberek beálltak egy kígyózó sorba, kitöltötték az átutalási megbízást, sokszor akár egy órát is igénybe vett egy utalás. Vagy órákig szobroztak az...
A “beyond banking”, vagy bankoláson túlmutató szolgáltatásokkal a legtöbb nagy pénzintézet már foglalkozik. Magyarországon az OTP Csoport ennél messzebbre tekint, és egy egész ökoszisztéma...
A Fintech Világa mai műsorában Érczfalvi András telefonos vendégei Suppan Márton és Szincsák Gyula, az Erste Banktól. Az adás témája a gyermekeknek szánt pénzügyi...